Series

Ha létezik igazi Sorozat Junkie, ÉN biztos, hogy az vagyok! Hét év telt el azóta, hogy elkezdtem sorozatokat nézni. Sorozat alatt pedig nem a Barátok közt című katasztrófát és társait értem. Az első, számomra meghatározó sorozat a FRIENDS – Jóbarátok volt. Óriási mérföldkő volt a maga kategóriájában. Ezt mi sem bizonyíthatná jobban, minthogy a mai napig épülnek fel sitcomok a Jóbarátok sémáját követve. Pár évadot láttam belőle magyar szinkronnal, viszont a középiskola kezdetével áttértem az eredeti, angol nyelvre. Innentől kezdve csak az eredeti (angol) nyelven néztem kedvenceimet és mára már nem is vagyok hajlandó szinkronos erőlködéseket nézni. Ennek az egyik oka, hogy a magyar szinkron általában pocsék. A másik pedig, hogy az eredeti nyelv rengeteget segít a nyelvtanulásban. Természetesen az utóbbi miatt preferálom az eredeti nyelvet. Aki régebb óta így nézi kedvenceit biztosan érti mire gondolok.

SitCom és Dráma/Horror, e két véglet között mozgok. Nap mint nap indulnak új sorozatok, viszont nálam a TOP a fenti táblázatban látható. Próbálok mindig elkezdeni valami újdonságot, míg a régebbi sorozataim szünetelnek. A legutóbbi felfedezésem (ami már van vagy 2éves) az American Horror Story volt. Nem szeretnék kampányolni mellette, nézd meg a pilot részt és megérted. LEG kategória minden szempontból. Javaslatokat (újdonságokra) mindig szívesen fogadok.

Zárszóként pedig szeretnék bemutatni egy pöpec kis weboldalt, a WhatNext-et. Segítségével nyomon követheted az új részek megjelenését és a már látott részek nyilvántartását. Nélküle elveszett ember lennék a sorozatok világában. A regisztráció természetesen ingyenes plusz hozzá kell tenni, hogy magyar fejlesztés.

Tagged , , ,

Leave a Reply

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s